Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A rövidszőrű magyar vizsla

A rövidszőrű magyar vizsla első helyen áll mind populációját, mind népszerűségét tekintve nemzeti vadászkutya fajtáink között. Közkedveltsége itthon és határainkon túl elsősorban abból ered, hogy szerencsésen megőrzött "ösztönkészletével" egyaránt tud eleget tenni a mai vadászat, vizslás versenysport, a lakásban tartott család kedvence, a gyerekek játszópajtása és még sorolhatnám mi mindenféle feladatnak úgy, hogy intelligenciájával, alkalmazkodóképességével a legkevesebb gondot okozza, taníthatósága valóban legendás.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy elegáns megjelenése, esztétikai igényünket is méltán kielégíti rövid szőrzete alig kíván gondozást, akkor könnyű megérteni, hogy ez az intelligens, szép, sokoldalú vizsla a hűséges tekintetével, meleg barna szemeivel hogyan tudta átverekedni magát a múltból a harmadik évezredbe. Mert népszerűsége töretlen és miközben mi magyarok a "fajtagazdák" oly sokat vitatkozunk a fajtával kapcsolatos szakmai kérdéseken, a nagy populációval rendelkező országok, államok - USA, Anglia, Franciaország, stb. - gőzerővel munkálkodnak a rövidszőrű magyar vizsla értékeinek fejlesztésén, persze egyre inkább maguknak vindikálva a sikereket.

 

A vizsla - mert eredetileg a vizsla kifejezés kizárólag a rövidszőrű sárga magyar vizslára alkalmazták - a magyarság történelmével összeforrott múltból származik. A vándorló, vadászó törzsek kopó típusú kutyáival kialakult pannon kopó az ezer százalékig munkára alkalmasságra szelektált ösztönkészlet hősi ereje évszázadok felhalmozott munkatulajdonságai biztosították a genetikai értéket ahhoz a kincshez, amit a sors a XVII. sz. körüli időkben a magyar vadászat nemes művelőinek a kezébe adott.

Ahogyan a XIV-XV századtól az alföld erdősültsége fokozatosan csökkent, és a nagyvad visszahúzódott a hegyekbe, a mezőségen új vadfajok jelentek meg. Elszaporodott az apróvad, a fácán és kedveltté lett a veszélytelen apróvad vadászata. A legtehetségesebb pannonkopó törzsek, amelyekben már bővel csörgedezett a 150 éves török uralom homoksárga vadászkutyáinak a vére, hívták életre az egyre homogénebbé váló sárga fürjészvizslát, a "sárgákat", amelyeknek rendszeres, kennelszerű tenyésztését 1700 elején kezdte meg a főnemesi Zay család, Zayugrócon Trencsénben

Ez az időszak a vadászat aranykora volt és ez időtájt bontakozott ki valójában a sárga vizsla tehetsége, formálódott szinte véglegessé karaktere és ötvöződött a magyar röggel, a magyar ember mentalitásával. A fajta kiheverte a nyugati fajták, a divat és az anglománia intervencióját. 1916-ban újra éledt, 1920-ban megalakult a Magyar Vizslatenyésztők Egyesülete, 1924-ben pedig az Országos Vizsla Klub. 1930-ban elfogadták a standardot, amelyet 1935-ben az F.C.I. magyar nemzeti fajtának ismerte el. A sárga vizsla elindult a világkarrier útján.

A II. világháború azonban súlyosan megtizedelte az állományt, Hosszú évekig tartott, amíg talpra tudott állni. 1960-tól számíthatjuk ismét a fajta újbóli erősödését, létszámának, minőségének javulását. Fellendült a tenyésztői munka, előtérbe kerültek az idomítás, versenyzés kérdései. A kezdeti amatörizmust lassan kezdte felváltani a profi munka, sárga vizsláink nemzetközi versenyeken is megjelentek. És sikerrel!

A jóformán címszavakban, távirati stílusban felvázolt múlt jól érzékelteti, hogy a vizsla kialakulásának körülményei és fennmaradásának történelmi, társadalmi mozgatói összességében nem volt egy "sétagalopp".

Nézzük meg közelebbről ezt a fajtát, mielőtt végérvényesen a magyar nemzeti vadászkutyák - kulturális örökségeink - piedesztáljára emelnénk.

Mindenek előtt egy elegáns, rövidszőrű, közép nagy zsemlyesárga vadászkutyáról van szó, amely sem az angol, sem a német vizsgákra nem hasonlít. Száraz, nemes telivér feje, egyenes orrháta, barna, melegtekintetű szemei különleges arckifejezést tükröznek, szinte felkínálja magát a kontaktus teremtésére.

- Inkább könnyed felépítésű a szépség és az energikusság ötvözete. Szőrzete rövid, de sűrű, bőre pigmentált, az orrtükör hússzínű, az ajkak, a szemhéj és a köröm barna.

- Kurtítatlan farka esztétikus egységet alkot harmonikus mozgásával, munkában, keresés közben jellegzetes jármódja a tért ölelő vágta.

- Orrjósága legendás, karaktere magyar - szép szóval mindent, durvasággal semmit - tanulékonysága, kezelhetősége kimagasló. Jól akklimatizálódik, könnyen és gyorsan tanul.

- Vadmegállása attraktív, relációtartása talán a legjobb a vizslafélék között. A csapázás, vadelhozás, a vízi munka szeretete és a nagy vad iránt tanúsított érdeklődése genetikai örökség.

Fajtatulajdonságai, mivel funkcióját ma is gyakorolhatja, ma sem vesztették el jelentőségüket, sőt! A modern idők szerte a világban kibontakoztatták a vadászkutyás sportversenyeket, Field-Triálokat, Retriewer versenyeket, mezei és összetett bajnokságokat. A versenyfeltételek új motivációkat is tartalmaznak, amelyek új feladatokat jelentenek. Mint pl. a memória, kombinációs készség, irányíthatóság, gyorsaság, szekundálás, puha száj, stb. Fellazult a puska, az ember és a kutya kapcsolata és előtérbe került a sport, az imitált kvalitások minősítésének bírói rendje. Sok adatunk van arra vonatkozóan, hogy magyar vizsláink ezeken a versenyeken is szépen megállják helyüket.

Ami a vizsla küllemét, megjelenési formáját illeti, azt a 2000. IV. 6-án közzétett standard tartalmazza. Ha valakinek feltűnik a germanizmusokkal tűzdelt szöveg, olvassa el az 1982-ben kiadottat, az ugyanis minden mondatában magyar, csak úgy, mint a magyar vizsla. Úgy vélem, hogy ez a legkevesebb, amivel ennek a fajtának tartozunk. De bárhogyan is fogalmazunk, még ennél is fontosabb a standard értelmezése, amely a vizsla esetében a fej, a szemszín, a farok, a szőrzet színe és struktúrája, a mozgás és egyensúly, valamint a méretek kérdéseinél érdemel bővebb fejtegetéseket, miután ezeknél a pontoknál nyílik lehetőség a legtöbb melléfogásra. Valójában a standard értelmezése külön fejezetet érdemlő szakanyag, érdemes az arról készített összeállítást áttekinteni.

 

A standard értelmezése

A fej. Nem túlzás, ha azt állítjuk, a legfontosabb, az első helyen áll. Felsorolni sem könnyű, mi mindenről adhat támpontot. A vizsla esetében a száraz, nemes, egyenes orrhátú, telivér jellegen túlmenően, a típus az arckifejezés, a tekintet, a figyelem, a kontaktus, az érdeklődés, a jóindulat, a megfelelni akarás tükröződése… A taníthatóság, vadászati alkalmasság, vagyis amitől magyar vizsla, arról elsősorban a fej, a fejen látható jelzések összessége árulkodik.

A szemszín. Súlyos hibát vétenek azok, akik ebben a kérdésben engedményeket tesznek. A világos szemszín nagyon nehezen kiküszöbölhető, genetikai probléma. A magyar vizsla melegbarna szemei, rajongást és értelmet sugárzó tekintete, legendás arckifejezése egy csapásra elveszik a világító, világos szemekkel.

A farok. A figuratív vadmegállásnál egyensúlyi és esztétikai okokból, a gyors fordulatoknál, az úszásnál és egyes jármódokkal a vizsla farka segíti a mozgás harmóniáját és dinamizmusát, mintegy kiegyenlítő szerepet játszva a helyzetváltoztatások plasztikusságában. Ezért is nem kurtítjuk.

A szín. Szerencsés megfogalmazás a zsemlyesárga. Mert van világosabbra és kissé sötétebbre sütött zsemlye. A mindegyik zsemlye jó, ha a tésztája jóra sikerült. Utaltunk rá, hogy a sárga ősi sivatagi szín, a tevéé és az oroszláné is. A lényeg, hogy nem vörös, és nem barna, és nem fakó.

Szőrzet. Mostanában kissé elhanyagolt kérdés, ugyanis a régi magyar vizslák szőrzete bár kissé világosabb tónusú, de merevebb, kicsit hosszabb, időként kevertebb (néhány világos szőrszál) és sűrűbb volt. Jobban ellenállt az időjárás viszontagságainak. E tekintetben inkább visszaesés mutatkozik. Régi tapasztalat, hogy a világosabb színűek szőrzete kissé durvább, így vadászatra alkalmasabb.

Mozgás. A standard pontosan fogalmaz. Ne felejtsük azonban, a vizsla nem volt sprinter, az alkata is úgy alakult ki, hogy az apróvadban gazdag területeket vadászta kitartóan, szorgalmasan dolgozott, nem sok hibát vétett, bármilyen fedett is volt a terep. Nem volt szükség a száguldásra, a kiváló, a legnagyobb augusztusi kánikulában is működő, soha "be nem sülő" orrjóságra annál inkább.

Testmagasság. Soha ennyi vita nem folyt még a magyar vizsláról, mint a méreteket illető kérdésekben. Minden szakember tudja, hogy a szimmetria és az egyensúly a döntő, továbbá, hogy a magassági méretek növelése semmire nem jó. A vizsla mindig középméretű vadászkutya volt. Munkában, versenyben is mindig a középméretű vagy esetenként az alacsonyabb vizslák jeleskedtek. Hosszú lábú, túlméretezett egyedekre a magyar vizslafajtának nincs szüksége. A képességek, a kvalitások nem ettől függenek. Más kérdés az, hogy legkönnyebb egy kutyáról azt megállapítani, hogy kicsi vagy nagy. A standard méretei bőséges lehetőséget kínálnak a megfelelő variációkra, az ezen túlmenő értékhatárokat átlépő egyedeket már csak különleges érték esetén érdemes tenyésztésbe vonni.

Kizáró hibák. A standardban felsorolt kizáró hibák lényege abban rejlik, hogy megjelenésük, mint egy jelzőrendszer azonnal figyelmeztet bennünket, állj! Itt valami nincs rendben a tenyésztésben a párosítási kombinációnál. Rossz útra tévedtünk, veszélybe került a típus, a fajtajelleg! A rövid fang, hegyes arcorri rész, a kosorr, a koponya arányainak és síkjainak szabálytalan változásai csakúgy, mint a pigment csökkenése - világos szem - és a vadászatra alkalmatlan, labilis idegrendszer mind a tenyésztési depresszió csalhatatlan jelei. Nem véletlen tehát az a szigorúság, ami az ilyen egyedek tenyésztésből kizárását határozta el.

Ami a vizsla munkáját és használhatóságát illeti, ha visszatekintünk a múltba, azok a híres egyedek, amelyeket számos igazi vizslaszakértő történetíró, mint etalonokat említ, szinte kivétel nélkül tehetségükkel, vadászati kiválóságukkal tűntek fel. Nem véletlen az a megfogalmazás, hogy ezt a fajtát a munka szülte és az is nemesítette. Vizslás nagy elődeink, akik természetesen kiváló vadászok voltak, csak a veleszületett jó tulajdonságokkal rendelkező vizslákkal foglalkoztak, senkinek sem jutott eszébe, nem jó orrú, a vadat nem álló, csekély képességű, vagy labilis idegrendszerű vizslával foglakozni, pláne tenyészteni. Ez volt a tenyész-kiválasztás metódusa. Ilyen egyszerű volt. Érthető hogy ilyen módon a vizsla használati tulajdonságai a legszigorúbb ellenőrzés alatt állnak.

Ami pedig teljessé tette a rendszert, és biztosította a működőképességet, az a helyes nevelési, idomítási módszerekben nyilvánult meg, amely magában foglalta a magyar vizsla tanításának jellegzetességeit, speciális hozzáértését, feltéve ezzel a koronát a fajta sikereire.

Az elmúlt idők történései, sok mindent megértetnek a mai emberével. Ez a veleszületett sok értékes tulajdonsággal rendelkező vadászkutya fajta ma is kimagaslóan megállja a helyét és aspirálhat a modern idők vadászkutyája címre. Létszáma, minősége elegendő a fajta génmegőrzési programjához, a legjobb típusú egyedek a magyar állományban találhatók. Rendelkezünk kimagasló értékű szakszerűen irányított tenyészetekkel, amelyek példaértékű típusmegőrző munkája garancia lehet a vizsla jövőjének formálásában.