Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


   Az újfundlandi

Egy igazi, mackós külsejű kutyát mutatunk ma be a Kutya-világban, akit sokszor az életmentés példaképeként emlegetnek. Az újfundlandi kutya hatalmas termete ellenére olyan finoman és óvatosan képes kimenteni embereket, melyet végignézve igazi csodának lehetünk tanúi, s mely külön méltóvá teszi őt arra, hogy bemutassuk nektek!

 

Az újfundlandit eredetileg vízimentőként használták és használják, de ennek ellenére kiváló munkakutya is, dolgozott szánhúzóként, vontató- és katonai kutyaként is. A vízmentés mégis az ő elsődleges feladata, ami nem is véletlen, hiszen képes még a víz alatt is úszni. Ahhoz, hogy ez a kutya alkalmas legyen ilyen komoly feladatra, mint fuldokló embereket megmenteni, számos tulajdonsággal kellett, hogy rendelkezzen.

 

Először is elég nagynak kellett lennie ahhoz, hogy egy fuldokló embert felszínre hozzon, elég szelídnek ahhoz, hogy egy kisgyereket visszatartson a tavaktól, elég erősnek ahhoz, hogy nehéz csomagokat cipeljen, vagy egy nehéz szánt elhúzzon, és elég okosnak ahhoz, hogy irányítás nélkül képes legyen a mentést elvégezni.

 

Ezek egyfajta feltételek, de külső jegyekben is szüksége volt néhányra, ami adott kellett, hogy legyen nála. Ilyen a sűrű szőrzet, hogy ne fázzon a jeges vízben, valamint olyan talp, amivel képes könnyen mozogni a vízben vagy a mocsaras területeken. És az újfundlandi mindezeknek a feltételeknek megfelel.


Az újfundlandi eredete:

 

Ennek a kutyának, bár a mai napig vitatott a pontos származása, a szakemberek mégis Kanadát jelölik meg születése helyszínének. Egyesek úgy vélik, hogy a norvég hegyikutyák és a labrador keresztezéséből alakult ki ez a fajta. A standardban viszont ősként a Newfoundlandról származó őshonos kutyákat és a vikingekkel érkezett nagy fekete medvekutyákat jelölték meg.

 

Talán ez a legelfogadottabb álláspont. Létezik egy hozzá nagyon hasonló kutyafajta, mely kinézetre pontosan az újfundlandi mása, csupán a színe tér el, mert ő fekete és fehér, a neve landseer. Az újfundlandit kezdetekben kikötőkben használták, talán innen a hatalmas vízszeretete.
Magyarországban ugyan nincsenek nagy számban, de a magyar tenyészetek mégis világhírűek, szinte nincs is olyan európai vezető tenyészet, mely ne használna magyar újfundlandikat a vérvonal frissítéséhez.

Az újfundlandi leírása:

 

Az újfundlandi kutyák szőrzete hagyományosan fekete színű, de létezik csokoládébarna vagy bronzvörös színű kutya is, illetve a fent említett fekete-fehér változat, mely külön fajtaként, landseerként van jegyezve. Az újfundlandi kutya kétrétegű, vastag, vízhatlan bundája rendszeres ápolást igényel, de ennek ellenére tisztán tartása nem nehéz feladat. Feje nagy, masszív, koponyája boltozatos. Szeme nem túl nagy, mandulavágású.

 

Nyaka erős, izmos, nem túl hosszú. Törzse masszív, erőteljes. Mellkasa széles és mély. Erős, izmos végtagjai szabályos állásúak és szögelésűek. Mancsai szélesek, lábujjai között úszóhártya található, mely szintén az úszásban segíti őt. Nem mondható, hogy nehézkes a járása, de jellegzetesen riszáló mozgásra emlékeztető. Szőrzete sűrű és sima, és kissé zsíros tapintású, mivel ellenállónak kell lennie a vízzel szemben. Átlagos magassága a kanok esetében 68-75 cm, míg a szukáknál ez a magasság 62-70 cm-re tehető. Súlyuk átlagosan 50-70 kg.

Az újfundlandi tulajdonságai:

 

Az újfundlandinak nem esik nehezére belopnia magát bárki szívébe. Olyan kivételes természettel áldotta meg a sors, melyet kevés, de mindenestre nem minden kutyafajtáról mondhatunk el. Életmentő képessége olyan erős, mellyel más kutyák nemigen vehetik fel a versenyt. Hatalmas termete csak látszatra ijesztő, valójában olyan kedves, amilyen nagy. Óriási előnye, hogy imádja a gyerekeket, s nyugodtan rájuk is bízhatjuk őket.

 

Mindent eltűr tőlük. Megbízható, és maximálisan alkalmazkodik gazdájához. Odaadó, figyelmes és rendkívül hűséges. Byron a következőképpen írt erről a fajtáról: "Bátorság, vadság nélkül. Az ember összes erénye, a hibái nélkül."
Az életmentéssel kapcsolatos egyedi tulajdonsága, hogy ösztönösen kihúzza az embert a vízből, így sokan azt állítják, képtelenség egy újfundlandi szeme láttára fürdeni, mert azt is kihúzza, aki nincs veszélyben.
Könnyen tanítható és igen szeretetre méltó nagy "mackóról" van szó. Aki már találkozott újfundlandival, bizonyára csak megerősíteni tudja az itt leírtaka
t.

 

Újfoundlandi 

Újfoundlandi

Származási ország
Kanada
Osztályozás
FCI: II. Csoport 2. szekció:
molosszoid típusú kutyák
Fajtaleírás (külső hivatkozások)
FCI (magy

Testfelépítés

Az méltóságteljes,erős, masszív felépítésű kutya,vastag csontozattal. Mérete és súlya ellenére sem esetlennek, sem lassúnak nem tűnhet. Az újfundlandi háta széles és vízszintes, a lágyéka igen izmos. Mellkasa széles és mély. Vastag farka valamivel a csánkja alá lóg, csak a vége görbül felfelé. Járás közben magasabbra emelheti, de soha nem a háta fölé, és nem is kunkorítja befelé. Könyökei a testéhez simulnak. Lábai egyenesek és vastagok csontúak, mancsai nagyok, formásak és előrenéznek. Érdekes, hogy a lábujjai között hártya feszül, ami az úszást segíti. Erős nyaka mérsékelten hosszú. A kutya feje széles és erős, jól fejlett tarkónyúlványa van. Az arcorri rész rövid és csaknem nyégyszögletes. A stopp nem lehet határozott. A fülei magasan és eléggé hátul tűzöttek, viszonylag kicsik és lelógók, szőrzetüknek rövidnek kell lennie. A kicsi szemek sötétbarnák és távol ülnek egymástól. A szemhéjaknak szorosan kell záródniuk. Lehetőleg ollószerű harapásnak kell lennie, de a harapófogó-szerű harapás is elfogadható. Az újfundlandi kétrétegű szőrzete vízálló, közepes hosszúságú, zsíros és sűrű. A farkon hosszabb zászlós szőrök nőnek. A lábak hátsó oldalán is valamivel hosszabb a szőrzet. A nyakán nem lehet gallér. A megengedett színek az egyöntetű fekete és az egyöntetű barna, némi fehér rajzolattal, bár ez meglehetősen ritka. Ebben az esetben a szép rajzolátú, fekete nyerget és a fekete maszkot, a homlokukon pedig fehér csillagot viselő allátok preferáltak. A fehér foltokban nem kívánatosak az apró fekete pöttyök.Fekete-fehér változata a Landseer.


Jelleme 

Jó természetű, barátságos,szelíd,őszinte, könnyen kezelhető kutya. Általában igen békés, főként a lakásban. Az emberekkel és az állatokkal is barátságos,a családjával pedig kimondottan kedves. Nem különösebben éber, de szükség esetén megvédelmezi családját. Nem ugat sokat, ezért ha hangosan jelez, azt mindenképpen ellenőrizni kell. Szeret úszni, akármilyen legyen is az időjárás. Az újfundlandi kiváló társ. Nincs vele baj, és általában a többi kutyát is barátságosan üdvözli. A gyerekekkel nagyon türelmes és jámbor. A háziállatokkal is elég jól kijön, akárcsak kisebb haszonállatokkal. A jószándékú látogatókat barátságosan üdvözli.


Méretei 

  • Marmagasság: kan: mintegy 71 cm, szuka: 66cm
  • Testtömeg: kan: 64-70 kg, szuka: 50-54 kg


Megjegyzés 

A nevelés nyugodt, kiegyensúlyozott módon kell végezni. Ez a kutya igen érzékeny a gazdája hanghordozására. Soha nem fog kelleni megbüntetni, ha a gazdája következetesen bánik vele,és egyértelműen közli a szándékát. Az új utasításokat elég gyorsan megtanulja, de nem szereti a túl hosszú foglalkozásokat, és nem tartozik a leggyorsabban tanulók közé. Szeretne a gazdája kedvében járni, de ez nem jelenti azt,hogy az értelmetlen parancsokat is végrehajtja. Nagyszerű családi kutya, de a gazdájának nem szabad alábecsülnie szőrápolási igényét. Az újfundlandi mivel vízzel kapcsolatos tevékenységében szívesen benne van. Sok újfundlandiban természetes ?mentési ösztön? él ? jó néhányszor leírták már, hogy ilyen kutyák megpróbálták partra húzni mit sem sejtve úszkáló gazdájukat. Ez azonban csak a fajta kutyáinak egy részére érvényes.

AZ ÚJFOUNDLANDI

A nagy maci, aki mindenkit szeret


Mint minden fajta, az újfoundlandi története is az idők homályába nyúlik vissza. A fajta történetével összefüggő első dokumentált időpont 1497, mikor John Cabot felfedezi New-Foundland szigetét. Ettől az évtől számíthatjuk a fajta történetét. Az észak-amerikai indiánoknak mindig is voltak kutyái. 1547-ből származik az első feljegyzés, mely az indiánok kutyáit is leírja. A beohut indiánok kutyái közepes méretű, sötét szürke vagy fekete, de mindig egyszínű kutyák voltak. Karcsúbbak voltak a mai újfoundlandinál, csontozatuk és fejtípusuk is gyengébb volt. Ezeket a kutyákat az indiánok vízi vadászatra használták tavakban és mocsarakban. Az indián kutyák fontos jellemzője az egyszínűség, ugyanis közvetlen leszármazottai az amerikai fekete farkasnak. Az indiánok bevett szokása volt, hogy tüzelő kutyáikat éjszakára az erdőben egy fához kötötték, azt remélvén, hogy a farkasok befedezik őket. A mai retrieverek ősei szintén indián kutyák voltak, így az újfoundlandi rokonai az FCI fajtabeosztásával ellentétben nem a kettes fajtacsoportban keresendők, hanem a nyolcasban, az újfoundlandival közös származási hellyel rendelkező retrieverek között. Emlékezzünk csak vissza, a retrieverek ősei az ún. St. John?s kutyák voltak, akik New-Foundland első fővárosáról kapták nevüket.

Az amerikai kontinensre érkező európai telepesek ? portugálok, franciák, baszkok stb. ? kutyáikat is hozták magukkal, masztiff, illetve hegyikutya jellegű tarka (!) egyedeket. A telepeseknek értelemszerűen nagy és erős kutyákra volt szükségük. A bevándorlók kutyái keveredtek a bennszülött kutyákkal, így fokozatosan hosszúszőrű, sűrű, tömött aljszőrzetű, "időjárásálló" kutyák alakultak ki. Lokálisan bizonyos mértékben eltérő típusok alakultak ki. A fajta kialakulására nagy hatással voltak a spanyol masztiff-, illetve pireneusi hegyikutya-szerű kutyák, akárcsak az ír vízi kutya. A XVII?XVIII. századon végighúzódó folyamat révén a XIX. századra kialakult az újfoundlandi mint fajta, ekkortól beszélhetünk tenyésztésről.

Az európai kutyák közreműködésével kialakult fajta egyedei a XIX. század folyamán meg-, illetve visszaérkeztek a kontinensre, azon belül is Angliába. Ezek a kutyák nagyok voltak és fehér-fekete színűek. Méretük és fogyasztásuk révén az arisztokrácia körében váltak igazán ismertté és kedveltté. Ezeket a fehér-fekete példányokat a bernáthegyi tenyésztésébe is bevonták. Bizonyára sokan ismerik Sir Edwin Henry Landseert, aki lelkes festőművész volt, s annyira megszerette a fehér-fekete újfoundlandikat, hogy e kutyák minden képén szerepeltek. Sir Landseer 71 éves korában, 1873-ban hunyt el. Ekkor kezdtek Európában is megjelenni az egyszínű fekete újfoundlandik, így a fehér-feketéket megkülönböztetendő, a főnemes festő emlékére landseernek nevezték el. Amerikában a fehér-fekete újfoundlandikat manapság is landseernek hívják, de a színváltozatok között típusban nincs különbség. Csak a kontinensen, az FCI országaiban saját standarddel rendelkező külön fajta a landseer.

A fekete újfoundlandik korábban valamivel kisebbek, így használhatóbbak, igazi mindenes kutyák voltak. Vadásztak, halásztak, őrizték a házat, kocsit húztak, télen szánt. A vízből mindent kihoztak, hajókötelet, vízbe esett tárgyakat, a halászoktól elszökött halakat, bizonyos esetekben élőlényeket is. Az újfoundlandi született mentési képessége azonban csak legenda. Ezzel a kutyával valóban nem lehet együttfürödni, de nem azért, mert az embert minden áron kimenti a vízből, hanem éppen ellenkezőleg: puszta szeretetből inkább vízbe fojtja gazdáját, miközben hatalmas testével ráúszik, vagy csak többkilós mancsát helyezi az emberre. Régen a tengerészek gyakran hajóikon is magukkal vitték kutyáikat, az újfoundlandi minden szituációban helyt állt, de emberek mentésére csak előzetes kiképzés után alkalmas. Amerikában ma is nagy hagyománya van a dolgozó újfoundlandinak, számtalan klub foglalkozik szán- és kocsihúzó versenyek rendezésével, de más engedelmességi és ügyességi vizsgák is léteznek.

A képzőművészetben nemcsak Sir Landseer festményein szerepel az újfoundlandi, a grafikától a kisplasztikáig számtalanszor megörökítették. Renoir fehér-fekete újfoundlandit ábrázoló festményét a new york-i Metropolitan múzeumban állították ki. Az irodalomban Lord Byron verse az egyik leghíresebb alkotás a fajtáról, de Sir Walter Scott, Charles Dickens és Robert Burns is nagy újfoundlandi rajongó volt.

Az amerikai Kennedy család mindig is tartott újfoundlandikat. Robert Kennedy kutyáit mindig Brumisnak keresztelte. Bobby lányának, Courtney Kennedynek ma is újfoundlandija van. Egyik kutyája szintén a Brumis nevet kapta, s mivel édesapja kutyái is a Little Bear kennelből származtak, az újfoundlandi teljes neve Little Bear?s Brumis II.

Az Európába érkező újfoundlandit, bár már kialakult fajta volt, a kontinensen is érték behatások, például a tibeti masztiff révén. Érdekes példa az Amerika és Európa közötti kölcsönhatásra a harmadik U. S. Champion újfoundlandi, a fehér-fekete Graydon?s New Jersey Big Boy, ő volt ugyanis az első import Amerikában. Az első amerikai Champion egyébként egy Sam nevű kutya volt 1883-ban, a második az ismeretlen származású, csak győzelmei által regisztrált Major II.

Ch. Shelton Viking 1908-ban a híres Crufts kiállítás legszebb kutyája lett. 1914-ben az Amerikai Kennel Club 22 újfoundlandit regisztrált, tíz évvel később, 1924-ben már 138-at, 1934-ben 179, 1968-ban pedig 980 egyedet. Ez az emelkedő tendencia napjainkban is tart.

A huszas-harmincas években nagyon jelentős újfoundlandi kennel volt a Waseeka, Miss Elizabeth Loring tulajdonában. Az ötvenes évek jelentős tenyészete volt a Dryad. Tulajdonosa, Drury hosszú éveken keresztül volt az Amerikai Újfoundlandi Klub elnöke, s ő volt az első komplett, kizárólag a fajtáról szóló könyv szerzője. A Dryad kutyákhoz hasonlóan a Little Bear kennel kutyái is eljutottak a világ minden tájára, s nagymértékben meghatározták az európai újfoundlandi tenyésztést, különösen a dán, majd később az olasz tenyésztők munkáját. A Dryad és Little Bear kutyákra alapulnak a hatvanas-hetvenes években olyan híres kennelek, mint például a Kylika Betty McDonall tulajdonában ? ő később szintén az amerikai klub elnöke lett ?, a később az ő kutyáira épít Dave és Peggy Helming, a nyolcvanas-kilencvenes évek meghatározó kennele a Pouch Cove tulajdonosa.

Európában a huszas-harmincas évektől kezdődően indul az újfoundlandi tenyésztés, elsősorban angol importokra szorítkozva. Némi amerikai import is érkezik, de ez inkább az északi államokra korlátozódik. A századforduló után nagyon népszerű a fajta Angliában és a kontinensen is. Nagy tenyésztő nemzet Németország, Franciaország és Anglia. Magyarországon is van néhány egyed, de a populáció nem számottevő. Idővel a kontinensen az újfoundlandi tenyésztési irányzata nem követte az amerikai stílusú kutyákat, így aztán a nyolcvanas-kilencvenes években teljesen más küllemű kutyákat látni Amerikában és például Németországban. Dániában a tenyésztés és a tenyészegyedek kiválasztása mindig is követte az amerikai stílust, előírásokat, így meghatározóvá válik a dán újfounlandi tenyésztés. Európában napjainkban is Dánia a legmeghatározóbb újfoundlandis nemzet, elég csak Birgitte Gothen Ursula Soren Wesseltoft Bjornebanden kennelét említeni. Minden évben a világkiállításnál is fontosabb újfoundlandis találkozó a többnapos Arany Kupa, melyen naponta 300?400 kutyát bírálnak. Ennek mintájára több más európai ország, például Olaszország is rendez Gold Cup-ot, napi 200?300 kutyával. Ez a kiállítási forma hazánkban is létezik, igaz, csak 40 kutyával.

Magyarországon 1992 óta létezik Újfoundlandi és Landseer Klub. A MEOE keretein belül próbálja összefogni a csekély magyar állományt, erősíteni, szervezni a fajta barátait és tenyésztési irányvonalat mutatni. Bár a hazai populáció nem túl nagy, a magyar újfoundlandik világhírűek, még az amerikai Pouch Cove kennel is használ magyar kutyákat. Nincs olyan európai vezető tenyészet, mely ne támaszkodna magyar újfoundlandikra. A lapzártánk után kezdődő dán Arany Kupán idén hat magyar kutya indul. A nagyszabású eseményről lapunk következő számában exluzív tudósítást olvashatnak.

Az újfoundlandi amilyen hatalmas, olyan kedves. Gyerekszerető, a kicsiktől mindent eltűr. Megbízható család, gazdáihoz messzemenően alkalmazkodik. Kreatív, odaadó, figyelmes, hűséges. Méltó társa a huszonegyedik század emberének is.


Általános megjelenés

Az újfoundlandi egy nagytermetű, erős testfelépítésű, dús szőrzetű, élénk kutya, amely egyaránt otthon érzi magát szárazföldön és vízen. Büszke és méltóságteljes megjelenésével azonnal magára vonja a figyelmet. Mozgása könnyedséget és erőt sugároz. Szőrzete két rétegű és vízhatlan. A fedőszőrzet vastag, kissé durva, egyenes és közepesen hosszú. Az aljszőrzet puha és nagyon sűrű. A szőrzet színezete fekete. Csontozata erős. Feje széles és erős, szeme sötétbarna. Füle lelógó, testhez simuló. Mellkasa széles és mély. Farka közepes hosszúságú, hosszú szőr borítja.

Méretek: Marmagasság: Kanok: 68?75cm. Szukák: 62?70 cm. Súly: 50?70 kg.

Megjelenésénél a nagy termet kívánatos, de ez nem mehet az arányosság kárára.

 

A fajtával kapcsolatban leggyakrabban feltett kérdések

Hogyan viselkedik az újfoundlandi a gyerekekkel?
Az újfoundlandi híres kedvességéről és a gyerekek iránt érzett szeretetéről. Toleráns a gyerekek viselkedésével és olyan tortúrákat is szó nélkül eltűr, amelyek hatására más kutyák odakapnának vagy "elmenekülnének". Természete miatt ideális társa a gyermekeknek, de a szülőknek feltétlenül meg kell védeniük a kutyát a gyerekek gyakran felelőtlen cselekedeteitől.
 

Védelmezik-e a házat és a családot?

Igen! Hasonlóan a többi nagytermetű kutyához megbízhatóan őrzik és védik a családot. Egyes fajtákhoz viszonyítva védő ösztönük kevésbé fejlett. Nem jellemző rá, hogy a kertben rohangáljon és acsarogjon, ehelyett termetéből adódó magabiztossággal figyeli az őrizendő területet.

Az újfoundlandira nagyon jellemző, hogy a család tagjai és az idegen közé áll. Nem fenyeget és nem morog, inkább a két fél között marad, így jelezve, hogy "szolgálatban" van, de amint a családot veszély fenyegeti azonnal akcióba lép.

Az újfoundlandi megfelelő intelligenciával rendelkezik ahhoz, hogy felismerje a veszélyes helyzeteket. Rengeteg feljegyzés tanúskodik arról, hogy a család újfundlandija életeket mentett tűz, gázszivárgás, stb... esetén. Talán legtöbben a méltán híres életmentő ösztönéről ismerik e nemes fajtát. Akinek van gyereke az tudhatja, hogy a vízparton az újfundlandi követi a vízben lévő gyermek minden mozdulatát.
 

Sokat esznek?

Az első életévében az újfoundlandi fél kg-ról közel 50 kg-ra nő. Természetesen ahhoz, hogy ezt a nagy és gyors növekedést biztosítani tudják, rengeteg táplálékra van szükségük. Amikor elérik a teljes kifejlettséget sokkal kevesebbet fogyasztanak.
 

Sokat nyáladzanak?

Alkalmanként igen. A legtöbb újfoundlandi kevesebbet nyáladzik, mint pl.: egy bernáthegyi, de amikor kimerültek vagy meleg van akkor bizony elered a nyáluk. Amikor pihennek vagy hűvösebb az időjárás, akkor kevesebbet nyáladzanak.
 

Vedlenek?

Igen. Az aljszőrzet legalább egyszer egy évben lecserélődik. A vedlés ideje alatt rendkívül fontos a szőrzet ápolása, kefélése. A régi aljszőrzetet mindenképpen ki kell kefélni, különben összecsomósodik. Napi kb. 10 perc szőrzetápolás elegendő ahhoz, hogy a szőrzet szép és egészséges maradjon. Fontos a körmök ápolása, vágása is, mert így elejét vehetjük egy csomó sérülésnek. A legtöbb újfoundlandi tavasszal és ősszel vedlik, de az őszi vedlés általában kevésbé intenzív mint a tavaszi.

Milyen sokáig élnek?

Az újfoundlandi egy viszonylag rövid életű fajta. Az átlagos életkor kb.: 8?10 év.
 

Az újfoundlandiak csupán fekete bernáthegyiek?

Nem, az újfoundlandi egy különálló fajta, bár sok ember veti össze őket a bernáthegyiekkel és a pireneusi hegyikutyákkal. Az újfoundlandi kicsit "kockább" fejjel, meredekebb stoppal és mélyebb mellkassal rendelkezik mint a pireneusi hegyikutya. A másik két kutyafajtának közösek az őseik, a pireneusi fejlett terelőösztönnel rendelkezik, míg a bernáthegyi inkább egy szárazföldi mentőkutya. Az újfoundlandi elsősorban vízimentő kutya és a temperamentuma is kissé lágyabb mint a másik két fajtáé.
 

BETEGSÉGEK - MEGELŐZÉS

Csípőízületi diszplázia

Sajnos, mint elég sok nagytermetű és gyorsan növő kutyára, az újfoundlandira is jellemző ez a betegség. Az orvosok között még máig sem teljesen tisztázott tény, hogy ez a betegség örökölhető, vagy szerezhető-e? Az teljesen bizonyos, hogy a genetikai háttér a meghatározó, de a betegséget elősegítheti, de meg is akadályozhatja, enyhítheti a kutya helyes táplálása, tartása.

Amennyiben kölyök vásárlására adjuk fejünket, győződjünk meg arról, hogy a kutya szülei (ha lehetséges minél több ősig visszamenőleg) diszpláziamentesek. Ezt a tenyésztő, az erre kijelölt orvosoknál elvégzett, csípőröntgen vizsgálat után kiadott, hivatalos eredménnyel igazolhatja. Sajnos ez sem jelent 100%-os védelmet a betegség ellen, de az esélyeit nagyban csökkentheti. Fontos, hogy kölyök táplálása során megfelelő mennyiségű kalcium jusson a szervezetbe. Ezt megoldhatjuk az erre a célra kifejlesztett csonterősítő készítményekkel. Másik szem előtt tartandó dolog, hogy a kutyát 14?18 hónapos koráig kíméljük a komoly fizikai igénybevételtől (pl.: akadályugratás).

Kölyökkori egészségvédelem

Kölyökkorban fokozott hangsúlyt kell helyeznünk a kutya egészségi állapotának megóvására. Ez elsősorban a megfelelő oltások megfelelő időben történő beadását jelenti. Ebben a korban alakul ki a kutya immunrendszerének hatékony működése. Ha meg tudjuk oldani, akkor csak az összes szükséges oltás beadása után vigyük kutyánkat a többi kutya közé. A főbb oltások: parvo, korona, szopornyica ellen, valamint az évenkénti kötelező veszettség elleni oltás. Emellett vannak egyéb oltások, pl.: kullancs elleni. Kutyánk további fejlődése során is tarsuk be az ismétlő és veszettség elleni oltások beadási idejét. Mindig figyeljük kutyánkat és bármilyen viselkedésbeli vagy egészségi rendellenesség esetén (levertség, étvágytalanság stb...) azonnal vigyük orvoshoz. Inkább legyen vaklárma, de egy vírusos fertőzés (pl.: parvo) egy kölyökkutyát villámgyorsan, 2?3 nap alatt elpusztít, de a korai felismerés esetén lehet reményünk a kutya megmentésére.

Amikor az újfoundlandi egészségének őrzéséről beszélünk, nem szabad elfelednünk a szőrzet ápolását sem. Ez a művelet nem csak szebbé teszi kutyánkat, de megakadályozza a szőr alatt, a bőrön keletkező gombás, illetve más fertőzéseket. Minden nap keféljük a szőrzetet főleg vedlési időszakban. A fürdetésnél pedig ügyeljünk arra, hogy az összes sampont mossuk ki a kutyából, mert a ki nem mosott sampon a későbbiekben irritálhatja a kutya bőrét.
 

AZ ÚJFOUNDLANDI MINT MENTŐKUTYA

A vízben bajbajutott emberek kimentése az újfoundlandi legismertebb és legnagyobbra tartott képessége, amellyel egyetlen egy fajta sem veheti fel a versenyt. Ösztöneinek és adottságainak ? vízhatlan szőrzet, úszóhártyás lábujjak, erős testalkat és állóképesség ? köszönhetően ezt a feladatot tökéletesen képes ellátni és a történelem folyamán rengeteg embert mentettek meg a biztos vízbefúlástól.

A vízben bajba jutott emberek kimentésére két fő technikát alkalmaznak attól függően, hogy a fuldokló tudatánál van-e vagy sem. Az első esetben a kutya a fuldoklót hátulról közelíti meg majd a sekélyebb víz irányába úszva a bajba jutott mellé úszik, így lehetőséget adva az embernek, hogy a kutyába kapaszkodjon, ezután pedig erőteljes mozdulatokkal kivontatja a vízből. Az utóbbi esetben, amikor a bajba jutott már elvesztette eszméletét ? és csak ebben az esetben ? a kutya megragadja az ember karját a könyökénél és így kezd neki a vontatáshoz. Ez a speciális fogás alkalmas arra, hogy az ember feje a vontatás alatt kiemelkedjen a vízből és így megakadályozza a fulladást. Előfordulhat, hogy a mentéshez két kutya érkezik, ilyenkor a két kutya két kart fog és így végzik a mentést.

Az újfoundlandi remek tulajdonságának köszönhetően a vitorlás kereskedelmi hajók korában bevett szokássá vált, hogy a fedélzeten legalább egy újfoundlandit tartottak, "aki" a legénység megbecsült tagja, kabalája volt. Ezek a kutyák számos emberéletet mentettek meg a háborgó vizeken, elsősorban akkor, amikor a hajó nem túl messze a parttól zátonyra futott. A feljegyzések szerint egy újfoundlandi képes volt egy kisebb csónakot a partra vontatni vagy a vízben lévő legénységnek jelezni, hogy merre van víz alatti földnyelv vagy zátony, amire a hajózók kiúszhattak.

Az újfoundlandik életmentő képességeit és eredményeit számos dokumentum igazolja. Az 1800-as évek Angliájában minden egyes tengerparti életmentő szolgálat csapatába két újfoundlandi tartozott. 1919-ben egy Tang nevű újfoundlandit tüntettek ki Angliában, mert segítségével sikerült megmenteni egy utasszállító hajó összes utasát. Ezek a cselekedetek a természetet és állatokat kedvelő művészeket is megihlette. Az újfoundlandi megjelenik Sir Edwin Landseer "Megmentve" c. 1856-os munkáján, de olyan igazán nagy festőket is megragadott a téma, mint Renoir-t, akinek egy 1878-as festménye ábrázolja az újfoundlandit.

Napjainkban is a világ számos helyén alkalmazzák és képzik a fajtát a különböző ? főleg vízi ? életmentő tevékenységekre. Ezen helyek egyike a Montana (USA) állambeli FEKETE MANCSOK elnevezésű szervezet, amely kifejezetten újfoundlandi kutyákat és vezetőket képez ki kutató és vízi, illetve szárazföldi mentőmunkára.

A csoportok kiképzési anyaga között szerepel légszimat munka elsajátítása, amely alkalmassá teszi a kutyát arra, hogy a nem látható, bajba jutott embert megtalálja. Ez a tréning arra alapoz, hogy az embereknek jellegzetes a szaguk amikor bajba jutottak vagy sérültek.

Szárazföldi kutatómunka: a vadonban, lakott helyektől távol bajba jutott emberek felderítése. A kutatandó terület nagysága a pár száz métertől egy-két hektárig terjedhet.

Vízi mentőmunka: A kutyákat kiképzik az emberek felkutatására és kimentésére a vízben, illetve a hajóról vagy csónakról történő mentőmunkára.

Lavinák kutatása: A lavina által eltemetett emberek felkutatása, kimentése, illetve holttestek vagy testrészek megkeresése.

Természeti és egyéb más jellegű katasztrófa helyszínek felkutatása, pl.: földrengés, földcsuszamlás, autó-, vonatbalesetek, stb...


Újfundlandi

Újfundlandi

Újfundlandi kép

Leírás:
Kedves, mackós megjelenésű, masszív kutya. Feje nagy, koponyája széles. Szeme kerek, sötétbarna. Füle háromszög alakú, lelóg. Nyaka rövid, erős, marja jól fejlett, háta egyenes és széles, ágyéka rövid, kissé domború. Mellkasa mély, hasa enyhén felhúzott, fara vízszintes. Farka lelóg. Végtagjai egyenesek, erős csontozatúak. Mancsa nagy, ovális alakú. Szőrzete hosszú, sűrű, durva szálú, egyenes lefutású, esetleg kissé hullámos. Színe fekete.

Eredete: Egyes feltételezések szerint a hegyi kutyák egyik változata, mások viszont úgy vélik - és ez a feltevés valószínűbb -, hogy a labrador retriever és valamilyen hegyikutya keresztezése révén alakult ki.