Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


egy új csillag a fajták széles palettáján

Sokan nézik schnauzernek, óriás pulinak, fekete komondornak vagy elkóborolt medvének az orosz fekete terriert, de az eddigi rekorder a fajta fel – jobban mondva félre – ismerésében egy idôs bácsi volt, aki büszkén mutatta feleségének a kutyát: nézd mama, egy óriás foxi! Történetesen egy 75 cm marmagasságú kanról volt szó. Bizony ilyenkor az orosz fekete terrier tulajdonosa magában felsikolt, majd elnézôen mosolyog egyet, vagy megpróbálja bôvíteni az érdeklôdô ismereteit, gyakran láthatóan kevés sikerrel. Egy azonban biztos, minden állatszeretô járókelôt rabul ejt ennek a nagyméretû, leginkább mackóra emlékeztetô, nyugodt kutyának a nemes megjelenése.

Nagyon sok embernek meséltem már a fajta tulajdonságairól, és láttam, ahogy mosolyogva hitetlenkednek magukban, gondolván, persze mindenki a saját „lovát” dicséri. Lévén azonban, hogy nemcsak több fajtát tartottam, de kutyakiképzô is vagyok, pontosan tudtam, ha a hitetlenkedô illetôbôl orosz fekete terrier tulajdonos lesz, egy hónapon belül felhív majd, hogy elmondja, mennyire igazam volt. Pontosabban, hogy ez a kutya egy csoda.

De minek, illetve kinek köszönhetjük ezt a csodát? A háború után a Szovjetunióban lecsökkent a kutyaállomány, így az ország újjáépítése mellett el kellett kezdeni a katonai, szolgálati célokra, objektumok, gyárak, katonai bázisok védelmére alkalmas, az éghajlati viszonyokat jól tûrô kutyák kitenyésztését. Az ötvenes években, Moszkva tartomány Vesnyáka nevû falujában mûködô központi szovjet katonai kutyakiképzô iskolában, Medvegyev professzor vezetésével indult el a tenyésztés. Az orosz fekete terrier kitenyésztésének elsô részében különbözô fajták keresztezésével néhány átmeneti fajtát alakítottak ki: kelet-európai juhászkutya (német juhászkutyából és kaukázusiból), moszkvai vízikutya (újfoundlandiból, kaukázusiból és kelet-európai juhászból), moszkvai dog (német dogból és kelet-európai juhászból), moszkvai ôrkutya (bernáthegyibôl és kaukázusiból). Ezekbôl egyedül a moszkvai ôrkutya lett önálló fajta. A fenti „átmenetek” mellett az alábbi keresztezések voltak a legfontosabbak: óriás schnauzer és airedale terrier; óriás schnauzer és rottweiler; óriás schnauzer és moszkvai vízikutya, majd késôbb ezek a fajták és a keresztezésekbôl született elsô és második generációs utódok. Végül kiválasztották azokat az egyedeket, melyek tulajdonságait meg akarták szilárdítani, s az így kialakított utódcsoportok továbbtenyésztése és erôs szelektálása révén az FCI már 1968-ban elismerte átmeneti fajtaként az orosz fekete terrier. A fajtát kialakító Vörös Csillag kennel civil kutyatenyésztô kluboktól kapott kutyákat munkájához, s cserében ezért civilek is vásárolhattak orosz fekete terriereket, így a fajta hamar népszerûvé vált nemcsak katonai körökben. A Vörös Csillag kennel fô katonai tenyészetként továbbra is a kutyák munkabírásának, jellemének fejlesztését tûzte ki célul, emellett arra is törekedtek, hogy a kutya szôrzete minél kevesebb ápolást igényeljen, ezért a simább, keményebb szôrû egyedeket részesítették elônyben. Ezzel szemben a civil szervezetek a belsô tulajdonságok rögzítése mellett a szôrzet meghosszabbításával a küllem elegánsabbá tételére is törekedtek.

A ’70-es években a fajta már megjelent Finnországban, majd onnan továbbterjedt Európa többi részére is. 1984-ben az FCI már mint önálló fajtát regisztrálta az orosz fekete terriert. 1990 és 1996 között 16 ezer kölyök születését regisztrálták Oroszországban, Magyarországon 2000. január 10-én törzskönyvezték az 1180. kutyát.

Az orosz fekete terrier csodálatosan ötvözi a kitenyésztéséhez felhasznált fajták legkiválóbb tulajdonságait, úgy mint az airedale terrier apportkészségét, intelligenciáját, kíváncsiságát, az újfoundlandi vízszeretetét, nyugalmáét és kiegyensúlyozottságát, a rottweiler erejét és idegenekkel szembeni bizalmatlanságát, végül a schnauzerek dinamizmusát és jó ôrzô-védô képességét. A fajta belsô tulajdonságai nagyon stabilan öröklôdnek, de a küllem csak a 80-as évek végétôl kezd egységes képet mutatni. Mivel ez egy fiatal fajta, még napjainkban is léteznek különbözô típusok, amelyekben egy-egy felhasznált fajta dominál. A fajta homogénné tétele még hosszú tenyésztôi folyamatot igényel, azonban a Világ- és Európa kiállításokon bemutatott állomány már egységes képet mutat.

Az orosz fekete terrier masszív csontozatú és izomzatú, erôs testfelépítésû kutya. A kanok kívánatos marmagassága 68–74 cm, míg a szukák 66–72 cm magasak. A fajta testfelépítése kvadratikus, harmonikus egységet alkotva a középhosszú, izmos nyakon ülô fejjel. Kiváló alkalmazkodóképessége révén lakásban és kertesházban is jól tartható. Nyugodt természeténél fogva nem rágja szét lakásunkat és nem zavarja ugatásával szomszédainkat, kivéve, ha a mi ajtónkon kopogtatnak. Egy szeretettel felnevelt „orosz” soha nem fog ellenünk támadni, de idegenekkel szemben bizalmatlan. Bár barátságos kölyöknek ismerjük meg, egy éves kora körül már jelentkeznek ôrzô-védô tulajdonságai, és támadólag léphet fel idegenekkel szemben, ha veszélyesnek ítéli a helyzetet gazdájára nézve. Ezért nagyon fontos, hogy kutyánk feltétlenül engedelmeskedjen nekünk minden helyzetben! Testôr típusú fajtáról van szó, ezt akkor se hagyjuk figyelmen kívül, ha kölyök korától barátságos kutyának neveltük idegenekkel szemben is. Amúgy a fajta nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott. Naphosszat képes feküdni. Ezért tarható jól lakásban is, de ha játékról van szó, azonnal szertefoszlik nyugalma, és rohan velünk úszni, labdázni, túrázni vagy éppen kutyaiskolába. Ideális kísérôkutya, megjelenése nem csak elegáns, de tekintélyt parancsoló is. Remekül ôrzi autónkat, szállodai szobánkat, illetve bármilyen helységet, ahol huzamosabb ideig tartózkodik. Nagyon intelligens, gyorsan tanul; az embernek az az illúziója támad, hogy érti a nyelvünket. Óriási lelke van, melynek közepében a gazda áll. Azt szoktam mondani, hogy az orosz fekete terrier a legnagyobb méretû öleb.

Azt hiszem, ennyi szépet és jót egyszerre elmondani kevés fajtáról lehet, ráadásul mindehhez elegáns, tekintélyt parancsoló megjelenés társul, mely egyre magasabbra emeli a fajta csillagát. De beszélnünk kell egyetlen hátrányról is, a szôrérôl! Bizony ez a hosszú és elegáns szôrzet nem öntisztuló. Hullámos, hosszú, dús aljszôrzetû bundáról van szó, így a szôrszálak nem tudnak egymás mellett kicsúszni, így ha nem fésüljük rendszeresen, a szôrzet összegabalyodik, elnemezesedik, bepállik, amitôl nem csak büdös lesz, de egyéb különbözô egészségügyi problémák is kialakulhatnak. Aki nem tudja vállalni ennek a szôrzetnek az ápolását – vagy a kozmetikus költségeit – ne tartson ilyen kutyát! Végül még egy fontos dolog: mivel nagytestû, gyorsan növô kutyáról van szó, felnevelése nagy odafigyelést igényel. Fontos a kalciumban, fehérjében, vitaminokban gazdag táplálék, ami persze nem jelenthet túladagolást. Mindkét véglet egészségügyi problémákat okozhat, ezért kérjük ki tenyésztôk, állatorvosok tanácsát. Mindezért a munkáért, törôdésért cserébe, semmihez sem hasonlítható, ragaszkodó társat kapunk, aki vidámságával, intelligenciájával és tapintatával sok-sok örömet szerez gazdájának.