Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kuvasz
1981-ben édesapám egyik este, egy hófehér kiskutyával tért haza, s én ekkor találkoztam először kuvasszal. A neve Lord lett. A csöppségből gondos nevelés és tartás hatására gyönyörű, hatalmas kuvasz szuka fejlődött ki. Ez volt az a kuvasz, amelyik rabul ejtette a szívemet, mérhetetlen intelligenciájával, odaadásával már, mint gyermeket megfogott. Sajnos, egy igen ritka vírus támadta meg, amely ellen nem tudott védekezni még az állatorvos sem. Az első kuvaszunk halála nagyon megrázta a családot, évek teltek el mire édesapám újra kuvaszt mert hozni a portájára.
 Ő egy felnőtt kan kutya volt, végtelen jóindulattal szeretettel szolgálta családunkat.
Szultán, mert így hívtuk, hosszú ideig volt nálunk, majd mivel szüleim egy fajtatiszta kuvaszt szeretek volna, odaadták egy telepre, ahol élete végéig nagyon jó sora volt.

Ezután került a családunkhoz a Nagy Csabai Amanda törzskönyvi névre hallgató (hívónév: Lédi) szuka kuvasz. A 8 hetes kiskutya hamar a család kedvence lett, bizonyítva ősei tulajdonságait. A 80-as évek végén egyre többször halható kuvasztámadások (a fent leírtak miatt), sajnos több embert is ellene hangoltak a környékünkön, pedig ennek semmi alapját nem adta. Egy nap pedig arra ébredtünk, hogy a szép életerős kuvaszunkat valaki megmérgezte.
Ez volt az a nap, amikor édesapám feladta a kuvasztartást, nem értette az embereket. Én pedig megfogadtam, hogy csak azért is fogok kuvaszt tartani.

Hosszú éveknek kellett eltelni mire eljátszhattam a gondolattal, hogy kellene nézni kuvaszt a portánkra. Végiggondoltuk, hogy törzskönyvest, vagy csak „mezei” kuvasz. Mikor eldöntöttük, hogy mégiscsak fajtatisztát vásárolunk, elkezdtünk kiállításokra járni hátha látunk olyan kutyát, ami megdobogtatja szívünket. Sajnos nagyon kevés volt a „felhozatal”, volt olyan kiállítás (Szeged 2004.) amikor két benevezett kuvaszt láttunk.
 Ekkor határoztuk el, hogy megpróbálkozunk a tenyésztéssel. Hosszú érdeklődés és keresgélés után sikerült két fajta tiszta kuvaszt vásárolnunk. Sajnos ezek a kutyák az általunk támasztott tenyésztési követelményeknek nem feleltek meg.   A szukának (Selymes) „hiányzott” a P1 foga, a kannak (Tas) pedig súlyos külalaki hibái voltak, és a tetoválás „kikopott”; ezért sajnos ki kellett „selejtezni” őket.

A „foghiányos” szuka azonban az eddig általunk látott kuvaszok közül testarányaiban és felépítésében olyan minőséget képvisel, amit bármelyik sporttársunk megirigyelhetne.  A kant viszont el kellett ajándékoznunk édesapámnak, aki újra kuvaszt láthatott a portáján. Mivel mindkét kutya olyan tenyésztőktől lett vásárolva akik adnak a nevükre, így felajánlották hogy a két „selejt” kutya helyett hozhatunk másikat, amit mi el is fogadtunk.

 Így került hozzánk Manka (szuka) és Betyár (kan). A szuka egy-másfél éves korára mutatott egy igen szép fajta és ivari jelleget, kissé nagy fülekkel, ami Dr. Raitsits szerint genetikailag kódolva van a szukákban. Bánatunkra a kan az alföldi típust képviseli, egy nyúlánkabb, vékonyabb csontozattal, ami a tenyésztési elképzeléseinkhez nem felelt meg.

2003 őszén egy tenyésztő ismerősünk nagyon jó vérvonalú kiskutyákat ajánlott megvételre, amiből mi meg is vásároltunk egy kant. Akkor még nem tudtuk azt, hogy ebben a kanban (Vezér) találtuk meg azt az egyedet amit kerestünk.
 Egy igazán gyönyörű, erős csontozatú, széles, markáns fejű, kiváló pigmentű, határozott fajta és ivari jegyeket mutató tenyészkanná fejlődött a hosszú hónapok alatt. A kiállításokon ezeket a tulajdonságokat a bírók is elismerték. Ugyanakkor a későbbiekben, ivarérettsége után kiderült, hogy ezeket a tulajdonságokat nagyon határozottan örökíti. Végre megtaláltuk azt a kant, amellyel méltóképpen megalakíthatjuk tenyészetünket.