Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kaukázusi juhászkutya
A kaukázusi juhászkutya az egyik legősibb fajta, amelyet a tibeti dogtól származtatnak. Szülőhazáján kívül, máshol hosszú időn keresztül alig ismerték. Európában -- Németországban -- első alkalommal az 1930-as években mutatták be egy kiállításon.
A fajta egyedei -- a közép-ázsiai juhászkutyához hasonlóan -- évszázadok óta védték az embert, valamint a rájuk bízott háziállatokat. A kaukázusi napjainkra -- amellett, hogy lenyűgöző megjelenésű kutyává fejlődött -- sokoldalú alkalmazhatóságát is megőrizte. Ereje, ősi vadsága mindenekelőtt őrző-védő feladatok ellátására teszi alkalmassá. Miután „nehéz bölcsőben” látta meg a napvilágot, öröklött ősi tulajdonságainál fogva bármilyen tartási körülményhez könnyen alkalmazkodik.
 
A nagytermetű kutyák típusai mindig ott alakultak ki, ahol az ember állandó harcban állt a vadállatokkal vagy embertársaival; esetleg éppenséggel mindkettővel. A kaukázusi juhászkutya feladata kezdetben az ember, illetve a tulajdonát képező állatok védelme volt, így ezek a kutyák -- a szarvasmarhacsordák és birkanyájak őrzése közben -- gyakran folytattak élethalálharcot a farkasokkal, medvékkel. Ezeknek az állatoknak minden körülmények között meg kellett védeniük a pásztort, a csordát, a nyájat és bizony saját magukat is. Ha egy egyed nem volt képes megoldani a feladatát, akkor vagy elpusztult, vagy a gazdája ítélte alkalmatlannak és feleslegesnek.
Ez a meglehetősen kegyetlen és kemény szelekció vad, hatalmas termetű egyedeket alakított ki, és csupán a legalkalmasabbak, a legrámenősebbek maradtak/maradhattak életben. Nem véletlen, hogy a kaukázusi juhászkutyák mindenféle őrző-védő munkában (csaknem kiképzés nélkül is!) ragyogóan megállják a helyüket, hiszen az ilyen irányú feladat végrehajtása a „vérükben” van.
A fajta hazája az Észak-Kaukázus, Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Közép-Ázsia, Dagesztán, Csecsenföld és a környező kisebb köztársaságok. Az ebben a térségben élő egyedek a mai napig megőrizték eredeti fajtabélyegeiket, vagyis ősi típusaikban maradtak fenn. Szintén nagy számban fordul elő még Oroszország európai és ázsiai területén, Ukrajnában, a balti államokban, de még Karéliában is. Ezekből a „tenyésztési központokból” Ázsia felé terjedve alakultak ki az egyéb, tájjellegű változatai, vagyis a kaukázusi juhászkutyának több típusa létezik, a különböző földrajzi adottságoknak és az eltérő klímájú területek sajátosságainak megfelelően. A fajta tenyésztésénél az alapvető szelekciós szempont az volt, hogy milyen feladatra és milyen időjárási körülmények között használták. Miután a tenyésztés meglehetősen nagy területen folyt, így egymástól sokban különböző típusok alakultak ki, a közép-ázsiai juhászkutyához hasonlóan. Így jöttek létre a következő változatok: a sztyeppi, a grúz, az azerbajdzsáni, az örmény, a dagesztáni, a garbán, a kazbek, a gerget, az ahalic.
S hogy mindez még szerteágazóbb legyen; az orosz kinológiai irodalom megemlékezik egy olyan változatról, amelynek az aburigen nevet adták. Ez azt jelenti, hogy az ilyen kutyák minden irányítás és ellenőrzés nélkül párzottak egymással, az ember nem avatkozott a tenyésztésükbe. Az aburigen ebek egyáltalán nem kötődtek az emberhez, ezért kiképzésük elpazarolt munka és idő lett volna. Tovább bonyolítja a helyzetet, az ún. átmeneti típus léte, amely az aburigen és a tudatosan kitenyésztett kaukázusi juhászkutya között foglal helyet. Miután Oroszország egymástól meglehetősen távol eső részein -- a szteppéken, a síkságokon, valamint a hegyvidékeken -- egyidejűleg tenyésztették a fajtát, nem csoda, hogy termetre, színre, szőrváltozatra egymástól nagyon eltérő típusok alakultak ki. Az elmúlt időkben azonban az orosz kinológusok újra „felfedezték” a kaukázusi juhászkutyát, és nagy erőfeszítéseket tettek a fajta standardizálására.
A Nemzetközi Ebtenyésztők Szövetsége (FCI) 328. szám alatt, 1984. augusztus 23-án hivatalosan is elfogadta a kaukázusi juhászkutya standardleírását. Ma már a fajta nem csupán Oroszország egyik legelterjedtebb és legkedveltebb kutyája, de egész Európában egyre népszerűbb, így többek között hazánkban is szintén nagy közkedveltségnek örvend. A fajta viszonylag rövid idő alatt jelentős rajongótábort szerzett magának.
Rendkívül mogorva, idegenekkel szemben kifejezetten bizalmatlan, már-már ellenséges. Vérmérséklete meglehetősen hasonlít a sarplaninai és a közép-ázsiai juhászkutyáéra. Bátor, vakmerő állat. Sajnos jó néhány tenyésztő, aki még tovább akarta fokozni ezeket a tulajdonságokat, hozzájárult a fajtáról elterjedt kedvezőtlen vélemény kialakulásához, miszerint a kaukázusi juhászkutya nehezen kezelhető, kőkemény és ellenőrizhetetlen. Ezek az ítéletek csupán részben fedik a valóságot. Természetesen nem állítható az, hogy a kaukázusi juhászkutya akármilyen egyéniségű emberhez illik. Aki nem ért a kutyához, illetve nem ismeri ezt a fajtát, annak nem feltétlenül kell a kaukázusival foglalkoznia. Határozatlan gazda keze alá nem való. Jellegzetesen egyemberes kutya, gazdáján kívül senkit nem fogad és nem ismer el. A kaukázusi juhászkutya nem ajánlható lobbanékony természetű, határozatlan gazdának.
Lényeges, hogy fiatal korban kezdjük el a nevelését! Mindamellett igen jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott, nyugodt, tanulékony, intelligens. Bár okos, néha bizony makacs, akaratos is tud lenni. A jó gazdának alaposan ismernie kell a kutya viselkedését, vérmérsékletét. Aki ezt nem fedezi fel a 2-3 hónapos kutyájában, az akkor az eb 9-10 hónapos korában, hirtelen fog rádöbbeni a tényre, miszerint a kaukázusi megpróbál főnökké válni, amely próbálkozás egyes esetekben, amennyiben a gazda gyengekezű, sajnos akár sikerrel is járhat.
Masszív, erős felépítésű kutya. Feje ék alakú, nagysága arányos a test tömegével. Orrtükre jól fejlett, fekete, ami beolvadt a fekete színű arcorri részbe, amely a szem vonaláig terjed. Fehér és világos színű egyedeknél a barna orrtükör is megengedett. Ajkai jól záródnak, feketék. Szeme kissé mélyen ülő, közepesen nagy, enyhén mandula alakú, sötétbarna. A világosbarna, valamint a különböző színű szemek és a kiforduló alsó szemhéjak hibának minősülnek. Füle lelóg, magasan tűzött, többnyire rövidre vágják, annak ellenére, hogy állatvédelmi törvény tiltja ezt a beavatkozást. Sokan mind a mai napig úgy tartják, hogy a fül meghagyása alaposan megváltoztatná a kaukázusi juhászkutya megjelenését. Fogazata korrekt, komplett. Alsó és felső metszőfogai ollósan záródnak. A foghiány, az előreharapás, a hátraharapás és a ráharapás hibának számít, az ilyen egyedek nem tenyészthetők. Nyaka mérsékelten rövid, erős, izmos, dús, sörényszerű szőrzettel. Háta egyenes, erős, jól izmolt, mérsékelten széles és rövid. Fara széles, jól fejlett, rövid, egyenes. Mellkasa fejlett, mély, könyékig ér. Farka a csánkig ér, dús szőrzetű, majdnem gyűrű alakban a hátára visszahajtva, ritkábban lefelé gördülő vonal alakban hordja az alsó részét, nyugalmi helyzetben pedig leereszti. Mellső és hátulsó végtagjai masszív csontúak, izmosak, párhuzamos állásúak. Mancsa kerekded, erősen hajlott, ujjai zártak, karmai feketék. Nem kívánatos a puha, laza mancs, valamint a hátulsó végtagok belső oldalán előforduló farkaskarom/karmok, amelyet érdemes néhány napos korban műtéti úton eltávolítani.
Szőrzetének színe: vörös, szürkésbarna, tarka, de minden kutyaszín megengedett, kivéve a fényes fekete és májbarna színt, amely a tenyésztésből kizáró ok. Az egyszínű fekete vagy a fekete folt nem megengedett, az ilyen kutya nem tenyészthető. Szőrzete hosszú, rövid és félhosszú. A mellső és hátulsó végtagok hátulsó élén a szőr hosszú, dús. A teljesen sima fedőszőrzet nem fajtajelleg, az idegen fajta beütésére utal. A kanok marmagassága minimum 70 cm, a szukáké 65 cm. Testtömege 40-50 kg.
Az utóbbi időben nemcsak Európában, hanem Amerikában is ugrásszerűen nőtt/nő az érdeklődés a kaukázusi juhászkutya iránt. Elsősorban a megbízhatósága, hihetetlen munkabírása és az időjárási viszonyokhoz való maximális alkalmazkodása miatt népszerű. Végtelenül önálló, megszokta, hogy parancs nélkül is a legjobb belátása szerint cselekedjen. A rábízott területet, portát, vagyont vagy embereket minden körülmények között biztonsággal megvédi. Munka- és területigényes fajta, ezért lakásba nem való.